Én mindig is hittem a sorszerűségben. Abban, hogy bizonyos emberekkel, bizonyos időpontokban, életünk adott, meghatározó szakaszaiban nem véletlenül találkozunk. Ezt akkor éreztem legutóbb, mikor a párommal egy balatoni hotelben pihentünk meg egy hosszú hétvégén. Én nem vagyok egy barátkozós fajta, de egy velünk nagyjából egy idős baráti házaspár hölgy tagjával már rögtön első látásra azonos hullámhosszra kerültünk. Rengeteget beszélgettünk, és rövid idő alatt úgy éreztem, hogy új barátra leltem benne…
A beszélgetéseink során kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk – mind az érdeklődési körünkben, mind az egészségügyi problémákat tekintve. Az is kiderült, hogy ő is ugyanúgy irodában dolgozik, mint én, és már jó ideje nála is kialakultak a mi korosztályunkra, illetve az ülő munkát végzőkre jellemző testtartás-hibák és kezdődő gerinc-, valamint nyaki és háti fájdalmak.
Megbeszéltük, hogy a hosszúhétvége után is tartani fogjuk egymással a kapcsolatot, már csak azért is, mert elhatároztuk, hogy közösen keresünk megoldást a mozgásszervi panaszunkra. A hazautazásunk után pár nap után fel is hívott az új barátnőm, hogy talált egy nagyon biztató lehetőséget, egy manuálterápiát Budapesten. Én nem nagyon a hallottam még erről a módszerről, amit leírt, de megígértem, hogy én is utánanézek.
Be is pötyögtem a laptopon a keresőbe, hogy: manuálterápia budapest, és én is rátaláltam a Therapy4U Gerincterápiás Központra.
Egy igazán szimpatikus, megnyerő csapat benyomását keltette ez a Gerincterápiás Központjuk, mégpedig a weboldalon is mondhatni „átsugárzó” pozitív hozzáállásuk miatt. Egyértelmű volt minden egyes leírt szavukból, hogy ők a páciensek száz százalékos gyógyulásáért mindent megtesznek, és a munkájukat a szívügyüknek tartják. A Therapy4U Gerincterápiás Központ 30 év tapasztalatával és emellett hatalmas szakmai tudással is rendelkezik. A terápiáik száma szinte végtelen – melyeket azért fel is sorolnak a weboldalukon. Hitvallásuk szerint elsősorban a prevencióban hisznek – erről sajnálattal megállapítottam, hogy újdonsült barátnőmmel erről már jócskán lekéstünk. De a Therapy4U honlapján nézelődve úgy láttam, hogy mégsincs minden elveszve, hiszen, ha őket felkeressük, akkor potenciálisan elindulunk egy nagyon remek, a fájdalom végleges elhagyásához vezető úton!
A Gerincterápiás Központ szakemberei szerint bármelyik módszerrel is találjuk meg fájdalom csökkentésének módját, a lényeg a folytonosságon van. Tehát, ha elértük a célunkat, azt meg is kell tartani a megfelelő életmóddal, különösképpen a mozgással. Azt hiszem, hogy ez majd mind a kettőnek sikerülni fog, mivel a barátnőmet is egy kitartó, belevaló hölgynek ismertem meg.
A Therapy4U-nál az első alkalommal egy általános állapotfelmérésre kerül sor, melynek során egy beszélgetésből, valamint fizikális tesztből vonják le azt a következtetést, mellyel meghatározzák, hogy az adott páciens számára melyik terápia hozza majd meg a várva várt, legüdvözítőbb eredményt, melyet már az első alkalommal alkalmazni is kezdenek.
A manuálterápiás eljárásaik nagyon sokfélék, melyeket a weboldalukon tehát, mint mondtam ismertetnek is. Fontos leszögezni, hogy ezek a manuálterápiás eljárások nem valamiféle különleges masszázst takarnak. A kezelések során ugyanis az adott gyógytornásszal, az ő segítségével, vezényletével, közösen együttműködve végez a terapeuta olyan mozdulatokat, nyomásokat, kimozgatásokat, melyekkel a páciens végtagjainak merevségét, a beszűkült mozgásszervek kilazítását éri el. A hosszútávú eredményesség pedig a páciensek kitartásán múlik csak szerintem is, mivel a szakemberek tudásával és odaadásával kapcsolatban semmiféle probléma nem jelentkezhet.
Azt olvastam a gerincterápiás központunk honlapján, hogy nekik nincs igazán szükségük reklámra sem, ugyanis a reklámot maguk a gyógyult páciensek jelentik, akik szinte szájhagyomány útján terjesztik a Therapy4U hírét. És tényleg! Ilyen videók is megnézhetők… Ezenkívül számos alkalommal előfordult már, hogy szakorvosok ajánlották a hozzájuk forduló betegeknek azt, hogy keressék fel a Gerincterápiás Központhoz a problémáikkal.
Azt hiszem, hogy újdonsült barátnőmmel megtaláltuk a fájdalom elvesztéséhez vezető Szent Grált – ha lehet így mondani. Pár nap múlva egyeztetünk, hogy milyen időpont a legmegfelelőbb mindkettőnknek, és felkerekedünk majd, hogy elveszítsük az eddig mindenhová magunkkal hurcolt fájdalmainkat. Meggyőződésem, hogy innentől kezdve már minden csak rajtunk múlik.