Energetikai tanúsítványt intéztem a hotelből online

Képtelen vagyok megteremteni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt

Valahogy mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy sehogy sem tudom jól összehangolni a munkát és a magánéletet. Ennek elsősorban két oka van: én és a munkahelyem. Az egyik oldalról tényleg nagyon sok a feladat. Néha úgy érzem, másfél, vagy akár két ember helyett is dolgozom. Vezetői szinten elvárás a túlóra, szokták mondani bent nálunk, és sajnos ezt nagyon komolyan is gondolják. Így arra is alig találok megfelelő időt, hogy legalább egy keveset a feleségemmel lehessek. Pedig nagyon szeretnék. Sőt, később gyerekeket, családot is szeretnénk. De ha még a kettőnk életében is alig férek el, hogyan is gondolkodhatnánk a nagyobb családban és a gyerekekben? Én nem szívesen lennék az az apuka, aki szinte nem is látja a gyerekeit felnőni…

A túlterheltség másik fele pedig természetesen belőlem fakad. Hogy sosem tudok nemet mondani. Hogy mindig úgy érzem, hogy bizonyítanom kell. Hogy ha nem teszem magam oda, nélkülem megáll a világ. Borzalmas érzés, és a legfőbb ideje lenne megtanulnom kicsit lassítani. Átstrukturálni a dolgokat. Kicsit másként priorizálni fejben, hogy én is kipihentebb és egészségesebb lehessek. Mind a családom, és mind a munkahelyem részére. Ehelyett mi történik? Már megint üzleti úton vagyok, egy ismeretlen városban, egy full ismeretlen hotelben. Meg kell hagyni, nagyon szép hotel, egyáltalán nem panaszkodhatom a hotelszobára. Tágas, kényelmes ágyam van, nagyon kellemes a fürdőszoba is. Mégis, szívesebben lennék otthon. Egyébként is most szeretnénk eladni a lakásunkat, és egy kicsit nagyobba költözni, a későbbi családalapítási tervek miatt. De ennek az ügyintézésére is alig marad időm így…

A hotelszobámból rendeltem meg az energetikai tanúsítványt az ingatlanunkra online

Szerencsére egy ismerősöm megneszelte a helyzetemet, és ajánlotta, nézzek fel a e-tanusitas.eu oldalára, hiszen ott foglalkoznak energetikai tanúsítvány online megrendelésével. Ahogyan arról az oldal is tájékoztat, ma már jogszabályi kötelezettség ugyanis, hogy az eladósorba került ingatlanok energetikai tanúsítvánnyal is rendelkezzenek. Bizony, ahogyan az e-tanusitas.eu is tájékoztat róla a honlapjukon, 2009 óta él a szabály az új építésű ingatlanok esetén, amilyen a miénk is. De a régebbi építésű ingatlanok sem úszták meg a tanúsítást, rájuk ugyanis 2012-ben vezették be ugyanezt a szabályozást. Szerettem volna mielőbb túl lenni a tanúsításon, de a túlóráim és az üzleti teendőim miatt mindig csak húzódott az ügyintézés. Most viszont felcsillant a remény. Ha az e-tanusitas.eu csapata valóban foglalkozik energetikai tanúsítvány online megrendelésével is, akkor lehet, hogy ezt még innen, a hotelszobából is el tudom intézni! Ezért izgatottan görgettem vissza az oldal tetejére, hogy még egyszer átolvassam a paramétereket.

Az oldal tetején ugyanis megadtak egy telefonszámot – akinek kényelmesebb a telefonos ügyintézés, nyugodt szívvel felhívhatja az e-tanusitas.eu csapatát. De a telefonos egyeztetés lehetősége mellett bizony található egy online megrendelőlap is, amivel számítógépről is pár kattintás alatt elvégezhető a szolgáltatás megrendelése. Meg is néztem magamnak tüzetesebben ezt az online formanyomtatványt. Az alapvető elérhetőségi adatokon túl (mint amilyen a név, a telefonszám, és az e-mail cím) elsősorban a kérdéses ingatlan pontos címét szükséges megadnunk a megrendelőben. Amin meglepődtem és ezáltal pozitívan csalódtam, az az volt, hogy a megrendelőben nem csak energetikai tanúsítványra lehet online jelentkezni. Az energetikai tanúsítvány online megrendelésén túl ugyanis ingatlan értékbecslést is lehet kérni. Sőt! Aki úgy látja jónak, akár mindkét lehetőséget is megrendelni az online formanyomtatvány kitöltésén keresztül.

Ezt érdemes tudni az energetikai tanúsítvány online megrendeléséről

Ez valóban csak néhány kattintás, ezért lelkesen fogtam az online űrlap kitöltésébe. A nyomtatvány végén lehetőségünk van személyes megjegyzéssel is specifikálni a kérést. Én éltem ezzel a lehetőséggel, és ezt a mezőt sem hagytam üresen. A kitöltést követően pedig elégedetten kattintottam a ”megrendelem” gombra. De ha valaki elbizonytalanodna az energetikai tanúsítvány online megrendelése közben, a telefonos segítségkérésen túl egyéb, szintén online csatornán is felveheti a kapcsolatot az e-tanusitas.eu csapatával. Az oldalon ugyanis beépített chat funkciót is találunk, ahol szintén feltehetjük a kérdéseinket az ügyintézőknek. Sőt! Még arra is van lehetőség, hogy a beszélgetés lenyomatát e-mailben is megkapjuk, így a közölt információk bármikor visszakereshetőek az e-mail fiókunkban.

energetikai tanúsítvány online
Az energetikai tanúsítvány online megrendelése az e-tanusitas.eu oldalán pofon egyszerű, csak néhány kattintást vesz igénybe.

Egyéb fontos információk, egyenesen az e-tanusitas.eu oldaláról

Persze azért mindenkinek ajánlom, hogy mielőtt lelkesen kitölti az energetikai tanúsítvány online megrendelőjét, tájékozódjon a szolgáltatásról és a cégről valamelyest. Én is így tettem, és nagyon pozitívan ítéltem meg a céget ez alapján. Ami nagyon szimpatikus volt bennük, hogy országos lefedettséggel rendelkeznek, és az országos energetikai tanúsítványok 10%-át ők készítik. Így biztosan el tudjátok képzelni, mekkora szakmai tapasztalat állhat rendelkezésre a csapatnál. Ez pedig nem utolsó szempont, ha az ingatlanod energetikai tanúsításának kérdéséről döntesz. Az is nagyon szimpatikus volt a csapatban, hogy felár nélkül, tulajdonképpen expressz sebességgel dolgoznak. Amikor ugyanis beérkezik hozzájuk a megrendelés, első körben telefonon veszik fel veled a kapcsolatot, hogy leegyeztethessék a legalkalmasabb időpontot egy helyszíni felmérés céljából. Amikor pedig már kint vannak a terepen, a mérést végző kollégák a helyszínen továbbítják a mérési eredményeket a központba, ahol rögtön meg is kezdik a beérkezett adatok feldolgozását.

És hogy miért gyorsítja meg mindez a munkavégzést? Ahogyan az oldalon is írják, mert így tulajdonképpen párhuzamosan tud haladni a mérés és a dokumentálás egyszerre. Így aztán akár 24 óra leforgása alatt kézhez kaphatjuk az online megrendelt energetikai tanúsítványunkat! Sőt, ha valakinek sietősebb az ügy, ez akár 12 órára is rövidíthető. És mindez benne van az árban De ha már az árakat említem, hadd osszam meg veletek, amit a hotelszobában a e-tanusitas.eu oldalán olvastam az energetikai tanúsítvány áraikról. Van egy jól kereshető aloldaluk, ahol az ingatlanunk típusához meg is írják a becsült árat az energetikai tanúsítványhoz. Ezen felül azonban a csapat árgaranciát is vállal. Ha ugyanis lenne bármely versenytárs az országban, aki kedvezőbb árat kínál az energetikai tanúsítvány online megrendelése után, akkor azt is vállalják, hogy a tanúsítást a versenytárs alacsonyabb árszabása szerint végezzék el a részünkre.

Most már nem is tudnám elképzelni, hogy másra bízzam a tanúsítást

Mindemellett további akciókkal is kedveskednek az ügyfeleknek, így például a szolgáltatás igénybe vételével ingyen Ingatlan Kisokost is kapunk a szolgáltatás mellé, benne sok hasznos, ingatlanpiaci információval. Ha ti is hasonló cipőben jártok, és még gondolkoztok azon, kivel is végeztessétek el a tulajdonotok energetikai tanúsítását, azt mondhatom, ne is álljatok szóba más tanúsító céggel. Engem nagyon meggyőzött az az információ, amit a honlapjukon találtam és amin átrágtam magam a hotelszobámban. Az energetikai tanúsítvány online megrendelése ráadásul pofon egyszerű, és egyáltalán nem vesz sok időt igénybe. Bátran éljetek a lehetőséggel – sikeres energetikai tanúsítást és ingatlaneladást nekünk!