Amikor az új seprű valóban jól seper

Új gazdasági igazgatónk lett a hotelben. Átvilágította a teljes gazdálkodásunkat és több területen is indokolatlanul magas költségeket fedezett fel. Ezek közül az egyik pont az én hatásköröm alá tartozik: a takarítás.

Egy 6 fős takarító csapatért vagyok felelős. Mindannyian alkalmazotti státuszban vagyunk a hotelben, a csapat magja már lassan 5 éve dolgozik együtt. Ebben az iparágban ez hallatlanul sok idő. Eddig mindig a szálloda tulajdonát képező takarítógépeket használtuk. Az új gazdasági igazgatónk szerint a múlt évben ezek a gépek nagyon sokszor hibásodtak meg. Emiatt pedig a szerviz és alkatrész költségeink illetve az állásidők is nagyon jelentősek voltak. Azt a feladatot kaptam, hogy járjam körbe a takarítógép bérlési lehetőségeket és tegyek le az asztalra egy megvalósítási javaslatot a továbblépéssel kapcsolatos elképzeléseimről. Szeretem az új feladatokat. Fejest ugrottam a kutatásba.

Természetesen minden ilyen esetben azt vallom, amit minden bizonnyal Te is, kedves olvasó: legjobb barátom a Google. Szinte azonnal egy ígéretes linket találtam: https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/porszivo. Itt már elsőre minden paraméter adott volt ahhoz, hogy alaposabban megvizsgáljam: kiváló minőségű és bérelhető takarítógépek.

A Greenway Magyarország Kft. svájci fejlesztésű takarítógépeket ad bérbe. A kedvező bérleti díj tartalmazza a szervizelési és alkatrész költségeket is, sőt a kopóalkatrészeket is díjmentesen biztosítják. Lényegében két dolgunk marad csak: a takarítás és a tisztítószerek beszerzése. Sőt, még ennél is jobb a helyzet. A gépeket díjmentesen a helyszínre szállítják és az átadás során tartanak egy bevezető oktatást is.

Rendszeres időközönként hibamegelőző karbantartást végeznek. A bérelt gépekkel nem szükséges örök hűséget kötnünk: amennyiben technológia váltás van vagy padlóburkolat csere történik, akkor lehetséges a bérelt modellek cseréje. A Greenway valódi szakmai partner kíván lenni: szakértő tanácsadói szolgáltatást biztosítanak komplex technológiai kérdések esetén. Ennek az egész szolgáltatás csomagnak egy rendkívül találó nevet is adtak: “full-szerviz”. És valóban minden benne van, amire szükségünk van.

Óvatos duhaj vagyok: mielőtt költség-megtérülés kalkulációba kezdtem volna, a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/porszivo linket átküldtem az új gazdasági igazgató részére is véleményezésre. A válasza egyértelmű jóváhagyás volt, három izmos kar-emoji képében!

Ki sem néztem belőle, hogy humora is van. És van. Mivel megkaptam a zöld jelzést, akarom mondani a három bicepszet a továbblépésre, felvettem a kapcsolatot a Greenway ügyfélszolgálatával. És a segítségükkel összeraktam egy nagyon ütős prezentációt a következő vezetői egyeztetésünkre. Természetesen kértem egy előzetes írásbeli árajánlatot is a bérletre. Az előadásom és a Greenway árajánlata hangos siker volt: a szálloda igazgatónk és a gazdasági vezetőnk azonnal a megrendelés mellett döntött.

És 2 héttel később megérkeztek az új gépek: 3 db TASKI jet 38 / 50 porszívó, 2 db TASKI ergodisc 165 egytárcsás súroló és 1 db TASKI swingo 1850 gyalogkísérős takarítógép. Öröm volt ránézni a feltűnő színű narancs-fekete gépekre. Sokat mozgunk takarítás közben a vendégek között, ezekkel a gépekkel nemcsak gazdaságosan, de vizuálisan is vonzó módon végezhetjük a munkánkat. Szóval esetünkben a mondás igaz lett: az új seprű a szó átvitt és valódi értelmében egyaránt jól seper.